Hirdetés

2016.05.21. 18:49 melindagrafológia

5 éves kislány rajza érkezett a Néplaphoz



Itt a szolnoki Új Néplap Szerkesztőségébe érkező levelekre küldött válaszaimat olvashatjátok, amik úgy nevezett "gyors elemzések", rövid, tömör, lényegkiemelő jellemrajzok.

Jelige: Fannika

5 éves kislány

 

 Állatokat rajzolni nem egyszerű.  Figyelmet érdemel, ahogy - Fannika- azok jellemző tulajdonságait kiemelte, mellőzte a sablonszerű megoldásokat,  a kontúrokat biztos kézzel húzta meg.  

Csak feltételezni tudom, hogy nem tudatosan választotta a kislány a fekete filcet. A  gyerekek a színeket szeretik, érzelmeket tudnak vele kifejezni.  Az történhetett, hogy nem állt más toll a rendelkezésére. E sötét szín miatt a rajz ellentmondásosnak és komornak tűnik, amit a két kis szívecske sem tud feloldani. A sarokba szorult napocska sem tudja kifejezni lelkének melegségét, amire hivatott.

Ahogy a vár egy bevehetetlen erődítményként jelenik meg a képen, úgy nehéz közel kerülni Fannika  lelkéhez. Csak kerülő úton, virágnyelven lehet megnyerni és befolyásolni, illetve elérni, hogy befogadjon valakit. Idő kell, míg megbarátkozik kortársaival és együtt tud velük gondolkodni. Szükséges, hogy érezze a biztonságot a közegben ahol él, illetve majd kerül, hogy fel tudjon oldódni, kapcsolatait természetes módon tudja kezelni.

Ha valami  nincs rendben a lelkében,akkor  inkább elbújik, mint sem magáról beszéljen. Mindettől függetlenül Ő észreveszi mások problémáját és rögtön azon munkálkodik, hogyan tudna segíteni,  szociális érzékenysége erős. Az említett önvédelem segíti őt abban, hogy  az együttérzés ne okozzon számára sebeket, ne sajnálkozzon sokáig, tovább tudjon lépni.

Önálló véleménye van mindenről, megnyitni Őt még sem könnyű. Sok biztatás, dicséret segíti majd, hogy  bátran merjen véleményének hangot adni,  kiállni ne csak másokért, hanem saját magáért is. Elkényeztetni őt nem lehet, hisz kiválóan a helyén kezeli a dicséretet.  Önbizalma rendben van. Jó kislány, jóságáért elismerést jár.

Fannika nem a klasszikus alapvonallal indította a rajzát. A  biztonság iránti  igényét  az erősen  rácsozott várral szimbolizálja. Ebből is látszik, hogy látás és kifejezés módja nagyon egyedi.  Jó megfigyelő, - még ha vannak is harsányabb megnyilvánulásai -  kivár, türelmes, megbízható kislány.

Üdvözlettel: Filó Melinda

 

fannika.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: gyermekrajzelemzés/újnéplap Új Néplap megjelenések


A bejegyzés trackback címe:

https://kezirasod.blog.hu/api/trackback/id/tr738736776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása